Iparban is jön ügyfél az internetről

Ezen a héten Jogg Balázs és Kiss-Simon Máté a vendégeim, az Industrial Marketing Kft. tulajdonosai. Balázs közlekedésmérnök szakon végzett a BME-n, már az egyetemi iskolapadban úgy érezte, nagyon szűk lehetőségek várják a 2008-as válságtól megtépázott mérnöki munkaerőpiacon. Ehelyett az egyetemen szerzett tudást és szemléletet igyekezett a webdesign és marketing térbe átültetni 2011-től, olyan megrendelők arculatának építésével, akik igényesek a szakmaiságra. 2017-ben azért alapította az Ipari Marketinget, hogy kifejezetten az ipari, mérnöki szemléletű ügyfelekre koncentrálhasson, majd 2019-ben indította útjára következő projektjét, az Enerhash-t.

Máté előbb földrajzot majd közgazdaságtant tanult, és pénzügyi területen kezdte karrierjét, többek között befektetési és hiteltanácsadással foglalkozó cégeknél. Innen a startup világba vitt az útja, ahol cégfejlesztéssel és technológiai innovációkkal foglalkozott. 2019-ben partnerként lépett be az Ipari Marketing életébe, és azóta ügyvezetőként irányítja a vállalkozást.

Mindketten családosak, szeretik a társasági életet, de ami talán ennél fontosabb: az elmúlt bő évtizedet a hazai KKV szektor mélyében töltötték, és töltik ma is, így remek rálátással bírnak azokra a kihívásokra problémákra, illetve lehetőségekre, amelyek ezt a szektort jellemzik.

Kapcsolódó IpariExpo cégprofil

Industrial Marketing Kft.

Kiszervezett marketing divízió az ipari szektornak. Az elmúlt években szakmai csapatunk annak a munkamódszernek a tökéletesítésén dolgozott, amellyel az ipari cégekben rejlő marketing lehetőségeket ki tudjuk aknázni. Egy strukturált folyamatot hoztunk létre marketingstratégiád és online jelenléted kialakításához, amely elősegíti ügyfélköröd bővítését.

Előző epizódok

Garázsból a legnagyobb borászatokba / Hunya Péter (Duna Steel Tech) / Ipari Expo Podcast #5

Csúcstechnológia családi vállalkozásban / Schandl Bálint (Balmex) / Ipari Expo Podcast #4